Landl Brigitta vagyok, személyi edző, gerinctréner és 14 éves edzői tapasztalatommal segítek Neked elérni céljaidat.
Mire számíthatsz a személyi edzésen?
Első találkozásunkkor megbeszéljük a céljaidat, napirendedet, esetleges betegségeidet, sérüléseidet, hogy az edzéseket teljesen a te szükségleteidre tudjam szabni. Ezután felmérem a jelenlegi fittségi állapotodat, hogy lássam honnét indulunk, mit kell fejlesztenünk, miben vannak lemaradásaid és miben vagy erős.
Megnézzük a tartásodat is, hogy az esetleges tartáshibáidat az edzésbe beépített speciális gyakorlatokkal tudjuk korrigálni. Edzéseimen a helyes mozgásminta kialakítására helyezem a hangsúlyt, mely nyomán biztonságosan el lehet kezdeni a további terhelést. Az óra során változatos gyakorlatokkal fogsz megismerkedni, melyek állóképességedet és erőszintedet is növelni fogják, testformádat pedig az előzetesen megbeszélt cél szerint alakítják. Szakszerű bemelegítésre számíthatsz az óra elején és nyújtásra az óra végén, így biztosan nem fogsz megsérülni. Minden gyakorlat helyes kivitelezését megtanítom Neked, hogy később akár otthon is el tudd végezni őket.
Táplálkozási tanácsokra is számíthatsz tőlem, melyek mindenképp szükségesek a kívánt cél eléréséhez.
Mindezeket jó hangulatban, támogató környezetben fogjuk átélni és megtanulni, melynek számos “rejtett” hatását is érzeni fogod. Hiszen a sport megtanítja a küzdeni tudást, szociális kapcsolatokat épít, barátságokat hoz létre, önismeretre tanít.
Jelentkezz bátran és kezdjünk el együtt dolgozni!
My name is Brigi and I am providing personal training and spinegymnastics in english with 14 years experience.
What can you expect if you come to work with me?
First of all we will talk a little bit about your motivation, goals, fitness backgrounds and injuries if you have any.
After we start with some basic movements and I will look over these fundamental elements (squats, lunges, coordination exercises). I will also check your mobility and posture and give you some at home exercises if needed. I will test your endurance a bit to see your fitness level. I prefer to teach through functional patterns and strengthen the body as a whole. We will work with different equipments and get to know many exercises during the classes. We will talk about nutrition as well and I give you some advice. Besides all that I love humor and I like being in a relaxed environment so I always try to create a nice atmosphere while we bring out the best of you!
Pontosan hol találsz meg minket?
Itt olvashatod el házirendünket!
Olvasd el adatkezelési tájékoztatónkat!
Hétköznap: 06:00 – 22:00
Hétvégén: 08:00 – 21:00
Gépkocsival való parkolás a Millennium Tower II. épületének mélygarázsában lehetséges, ami mindössze 20 méterre található a Fitnesz terem bejáratától. További információért keresd recepciónkat.
Szívesen dolgoznál nálunk? Kedves és megbízható hölgyet keresünk recepciós pozícióra. Küld el fényképes önéletrajzod az alábbi címre és mi hamarosan felkeresünk.
© Minden jog fenntartva! | ÁSZF | Made with by WPViking Agency