Sánta Stella

Sziasztok!

Sánta Stella vagyok csoportos fitness instruktor és TRX oktató. Már egészen kicsi korom óta szerepet játszott a sport és a tánc az életemben, hiszen 5 éves koromban megismerkedtem az akrobatikus rock and roll világával, amit aztán 15 éven keresztül versenyszerűen, világversenyekre is kijutva folytattam.

A fitnesszel mint sporttal körülbelül 5 éve találkoztam, elsőként konditermi edzés keretein belül, ami azóta is meghatározó része az életemnek. Korábban megfordultam több csoportos órán is, majd a pandémiás időszak alatt otthoni edzésre kényszerültem, és ekkor döntöttem el, hogy fitness oktató szeretnék lenni, így 2021 nyarán el is végeztem a képzést.

Mindig is szerettem emberekkel foglalkozni, így a BGE turizmus-vendéglátás szakán szereztem közgazdász diplomát, és az utóbbi években többek közt az USA-ban is lehetőségem adódott szerencsét próbálni.

Jelenleg is szállodában dolgozok, és hobbi szintem táncolok, e mellett pedig feltöltődést ad, ha edzést tarthatok.

Magamat pörgős személyiségnek mondanám, óráimat szeretem kreatívan, jó hangulatban tartani, vendégeimet pedig kicsit kibillenteni a komfortzónájukból. :)