Miski Lajos

„Az edzés több, mint mozgás – ez egy út, amelyen együtt haladunk a céljaid felé.”
A sport gyermekkoromtól kezdve fontos szerepet töltött be az életemben. Kipróbáltam több csapat- és egyéni sportágat: három évig futballoztam, két évig vízilabdáztam, majd hat éven át a gyorsúszás volt a meghatározó, amelynek szeretete többször elvitt a Balaton-átúszás rajtjához is. A rendszeres mozgás iránti elköteleződésem vezetett oda, hogy a Rendőrtiszti Főiskola felvételijére készülve először léptem be egy konditerembe – és azóta is meghatározó
része az életemnek.

Az aktív, tudatos edzéseimet 2020 tavaszán kezdtem új alapokra helyezni, amikor a járvány miatt sokunknak át kellett gondolnia a mozgás lehetőségeit. Először szabadtéri
edzésformákkal (saját testsúlyos edzés, TRX, kerékpár, futás) erősítettem, majd fokozatosan a konditermi szabadsúlyos edzések felé fordultam, hogy az erőmet és állóképességemet magasabb szintre emeljem.

Fő motivációm mindig az volt, hogy egészséges, fitt életmódot alakítsak ki, miközben megtartom az izomtömeget, csökkentem a testzsírszázalékot és fejlesztem az erőnlétet.

Idővel a crossfit és a funkcionális köredzések világa is magával ragadott, így edzéseimet ma is változatosan építem fel, ötvözve a saját testsúlyos és súlyzós gyakorlatokat.
Most személyi edzőként szeretném átadni mindazt a tapasztalatot, amit a saját utamon szereztem. Segítek abban, hogy ne csak elérd, hanem meg is tudd tartani a céljaidat – legyen az fogyás, izomépítés, állóképesség-fejlesztés vagy egyszerűen csak egy fittebb, energikusabb életmód.
Személyre szabott edzésprogrammal, támogató hozzáállással és folyamatos motivációval várlak, ha szeretnél:
-Fittebb és egészségesebb lenni
-Megtanulni helyesen és biztonságosan edzeni
-Tartós eredményt elérni

Ha szeretnél egy edzőt, aki figyel rád, megért, és veled együtt dolgozik a változásért – várlak szeretettel az edzéseimen!